Filozófiával kapcsolatosat akartam írni, de most annyira mégse az lesz.

http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/vers1301.htm

Csak a számadást, az elsőt nézzétek (de több részből áll)!

A mesterkélt stílus számomra elég irritáló tud lenni, de igazából elég gyakori, leginkább az irodalomban. Az okoz mesterkélt stílust, hogy ha az egész erőltetett, "túl" tudatos, túlzottan figyelve van az irodalmi szempontokra, és legfőképpen, ha rivalizálás van mögötte. Az az irodalmi szöveg jellemzően a nagyon jó, amely úgy lesz kurva irodalmi, hogy közben az írója nem is igazán figyel arra, hogy irodalmi legyen, nem erőlteti, csak hagyja, hogy minél inkább a természetes stílusa előjöjjön, és nem arra gondol, hogy most neki nagyon jót kell írnia, mert milyen ciki lesz különben a haverok előtt vagy ilyesmi.

Érdekes, mert én annyira nem szeretem Kosztolányi költészetének elejét, mert nem érzem elég tartalmasnak, inkább azt érzem, hogy Kosztolányi inkább csak sikeres akar lenni, miközben valami szépet is alkot, és megpróbál erőltetetten tartalmasnak tűnni, de annyira nem jön be. Miután kialakítottam ezt a véleményt, olvastam Ady kritikáját Koszotlányiról, amelyben azt írja Ady, hogy Kosztolányi rendkívül tehetséges, bármikor tud nagyon szépet alkotni, de hiányzik belőle valamiféle mélység, ami kihúzza őt még a tehetségesek jórészéből is. "Perzsa mágusnak" nevezte, aki bármikor elő tud varázsolni valami szépet. Aztán Kosztolányi persze megsértődött ezen. Majd később Kosztolányi írt 1 Ady kritikát. Érdekes módon Koszotlányi a kritikában próbált precíz lenni, tárgyilagos, próbált érvelni, példákat felhozni stb., és azt gondolom, hogy 1 kritikának ilyennek kell lennie, míg Ady kurvára 1 irodalmi művet alkotott, mint ahogy általában, ha cikkezett (újságíró volt, ugye). És nem tartom annyira jó ötletnek irodalommal irodalomkritikát írni, de mégis inkább Ady véleményét érzem közelebb magamhoz. Kosztolányi ellen jól lehet érvelni. Persze igaz, Koszotlányi azáltal, hogy próbált érvelni, jobban kitette magát a kritikának. Ady meg nem érvelt. Csak véleményezett. Egyébként Babits is hasonló véleményen volt, el is hidegült Kosztolányitól, akivel gyerekkori barátok voltak.

Na mindegy, de Kosztolányi kései költészete, amikor már középkorú volt, valami hihetetlenül kolosszálisan király. Ott már tényleg őszinte volt, ott már tényleg tartalmas volt, ott már tényleg "őszinte szenvedély" vezérelte. Ott már nem sikeres akart lenni, hanem ki akarta írni magából azt, ami benne van. És ez meg az élettapasztalata rendkívül megváltoztatta a művészi minőségét és az én véleményemet is őróla. És csodás lett.