Magamat (legalábbis, mint "elmét"), a gondolataimat közvetlenül felfogom, másokat csak közvetetten, redukált modelleket alkotok róluk. Tehát mások létezése 1 ilyen egyszerűsített formában van csak számomra. A sajátomé viszont erőteljes(ebb) alakban. Van valami szomorú abban, hogy amikor ezen gondolkodom, akkor mások kevésbé tűnnek embernek. Létezőnek. És a vicces, hogy mások ezen a gondolatmeneten, érzelmen pont ugyanígy keresztülmehetnek a saját szemszögükből, pl. már kapásból e szöveg olvasásakor.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.